Miért ne csalogassuk a gyalogosokat!
A közlekedésben számtalan módon
kommunikálunk. Vannak direkt eszközök, mint a duda, a fények (index,
tolatólámpa, féklámpa), az ordibálás, mutogatás, integetés, villantás - és
ezeknek alkalomhoz illő kombinációi. Másrészt ott van az autó mozgása, amiből
kellő rutinnal könnyen kiolvashatjuk, hogy mit akar a másik. Például autós
társunk gyorsításából előre tudjuk, hogy nem fog átengedni a kereszteződésen,
és megadni az elsőbbséget, vagy épp lassításával “közli” velünk, hogy lát
minket, mehetünk.
Gyalogosként ezzel még nehezebb dolgunk
van, és sokszor kifejezetten jól tud esni az egyértelmű szándéknyilatkozat az
autóstól, ami lehet egy határozott intés, egy villantás, vagy egy nagyon
látványos lassítás a zebránál. Az időben felvett szemkontaktus és a határozott mozgás ugyanolyan
beszédes, mint egy közlekedési lámpa. Általában
működik a zebrákon, de hat sávos sugárutakon nem. Ott marad a futás, és a
remény, hogy nem ütnek el.
Sofőrként közlekedve viszont fontos,
hogy mindig nagyon egyértelmű jelzéseket adjunk a gyalogosoknak, mert ha
félreértik, vagy a manőver alatt meggondoljuk magunkat, abból baleset lehet. Az
ilyen és ehhez hasonló eseteket hívja a szakzsargon gyalogoscsalogatásnak. Az egyik legveszélyesebb módja pedig az, amikor olyan helyen csillantjuk meg az átkelés lehetőségét, ahol amúgy nem lenne szabad, és ezzel életveszélybe sodorjuk őket.
Ez a gyalogoscsalogatás legklasszikusabb
és legveszélyesebb esete. De hány olyat ismerünk még, amikor a békés külvárosi
kis utcában a zebrától távol szeretnénk a járdán ácsorgó bácsit, kismamát
stb.-t átengedni (és hány zebrát ismerünk ilyen helyeken)?
Amikor lassítunk, de nem állunk meg, a
gyalogos azt nem tudja mire vélni, tétovázni kezd, hiszen látott már karón
varjút. Mi is tétovázunk: most akkor átmegy végre, vagy sem? Majd nem várunk
tovább, hadd bambuljon csak, eldöntjük, gázt adunk. Ez a folyamat az ő fejében
is lejátszódik, csak fordítva. Végül egyszerre döntünk az indulás mellett, majd
a szélvédő berepedt. Nem sokon múlt, elég
volt mindkét szereplőnek elbizonytalanodni néhány másodpercre.
A legkínosabb persze a zebra előtt lassítani, majd mégsem megállni. Ezt leggyakrabban a tanulóvezetők követik el, de szerencsére mellettük még ül egy oktató, aki az utolsó másodpercben a fékbe tapos. Az oka egyszerű: a tanulóvezetőnek idő kell, hogy megtanulja a zebra mindkét oldalát értelmezni, miközben épp felé tart.
Oktatóként a következőket javasolhatom:
- EGY döntést hozz, és ahhoz tartsd magad! Ha pedig meghoztad, tedd egyértelművé a többi közlekedő számára is. Legyél defenzív, következetes és figyeld folyamatosan a környezeted, tanulj meg olvasni a többiek mozgásából.
- NEM vagy köteles mindenkit átengedni, akinek nincs elsőbbsége, de csúnyán néz rád. Sok esetben ezzel csak veszélyt generálsz magadnak és neki is.
- Ha lemondtál az elsőbbségről, azt már nem vonhatod vissza, nem gondolhatod meg magad félúton.
Tehát a biztonságos közlekedés egyik legfontosabb összetevője az egyértelmű és határozott kommunikáció minden fél részéről.
(Békés Dóra : Totalcar Magazin)